2014. augusztus 15., péntek

Magyarország, Budapest, a Lajta (Leitha) Monitor Múzeumhajó a Parlament előtt, SzG3


Idén ismét kikötött a Lajta Múzeumhajó a Parlament előtt. Ma délelőtt 9-kor volt az átadása, elég nagy készülődés volt mindenfelé, sok készenléti rendőrrel, katonával. A Dunán is katonai hajók cirkáltak. Sajnos pont 9-kor nem tudtam ott lenni, így a ceremóniát nem láthattam. Remélem a későbbiekben a belsejét is meg tudom tekinteni, akkor arról is be fogok számolni.
Néhány szót azért a hajóról is: a Lajta Múzeumhajó (leánykori nevén az SMS Leitha) a legrégebbi úszóképes monarchiabeli hajó. Monitornak azokat a hajókat nevezzük, amelyeknek viszonylag lapos a hajótestük, páncélozottak, forgó lövegtornyuk és viszonylag nagy teljesítményük van. Az első monitort az USÁ-ban építették. 1871-ben bocsátották vízre a testvérhajójával, a Marossal szinte egy időben. Abban a korban az volt a szokás, hogy a folyami hajókat a Monarchia folyóiról nevezik el, a dualizmus jegyében egyet az osztrák egyet a magyar folyókról. Így lett a Leitha (Lajta) és a Maros elnevezése az első két monitornak. Az I. VH. végéig számos csatában vett részt (ezekről bővebben az interneten), majd 1921 végén az Antant ellenőrzése mellett végleg leszerelték. A hánytatott sorsa (csoda, hogy egyáltalán megmaradt) 1992-től kezdett rendeződni, mivel akkor került a Hadtörténeti Múzeum tulajdonába. Hála a széles körű összefogásnak és az Uniós támogatásnak, 2009-től a komáromi hajógyárban az 1887-es állapotra helyre állították. 2010. augusztus 20-án újra keresztelték. ekkor kapta a Lajta Monitor Múzeumhajó elnevezést. Az idén ismét megjelent a Parlament előtt, megtekinthető belülről is. Minden fél órában van ingyenes idegenvezetés. Megéri!!!!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 katonai hajók a Dunán a megnyitás előtt
 katonai hajók a Dunán a megnyitás előtt















Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése