2015. március 5., csütörtök

Magyarország, Tóalmás, az Andrássy kastély, SzG3


Most következzen néhány sikertelen kastély látogatás.
Ezek közül az első ez a kastély volt. Itt még bosszankodni is volt okom, mivel direkt utána néztem az interneten, hogy meg lehet-e látogatni Őket, mivel tudtam, hogy egy alapítvány kezelésében van a kastély, így elképzelhető volt az is, hogy esetleg zárva vannak. Az interneten a saját honlapukon az volt kiírva, hogy télen csak szombat - vasárnap látogatható. Miután mi szombaton mentünk oda, így azt hittük, hogy ez tényleg így is van. Sajnos a kapun egy olyan feliratot találtunk, mely szerint pont január 4-ig, a téli szünet végéig vannak zárva. Tehát "jó" magyar szokás szerint megint kitoltak az érdeklődőkkel. Miután Tóalmás erősen kiesik a főbb útirányokból, nem tudom, hogy az a néhány látogató, aki arra tévedne, milyen fennakadást okozna az alapítvány működésében. Pedig az internet szerint mid a park, mid a kastély nagyon szép, ráadásul több filmfelvétel helyszíne is volt, a legismertebb ezek közül a Tizedes meg a többiek.
Igazából a Prónay-Andrássy kastély lenne a megfelelő név (valamint Wahrmann), mivel a leghosszabb ideig Prónay terület volt ez a hely (ismerős a név Acsa vonatkozásában!). A Prónayiak már az 1700-as évek elején több kisebb épületet emeltettek a faluban, majd egy 60 holdas területen parkot alakíttattak ki, fürdőházzal, tavakkal. Pest vármegye egyik legszebb parkja volt. A parkban a Millenniumra fényűző barokk stílusú palotát emeltettek, amelynek kétkarú lépcsője a párizsi Operaház lépcsőjének a másolata. Az elhanyagolt parkot angol parkká alakították át. Az Andrássy család a XX. század elejétől birtokolta a kastélyt, pontosan a II. VH. végéig. Ez után átesett standard eljáráson: államosították, kiloptak belőle minden, az állapota leromlott. Később SZOT gyereküdülő lett. 1989 óta a WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány tulajdonában van.
Remélem tavasszal vissza tudunk jönni ide és akkor folytatni tudom a beszámolómat a tényleges megtekintéssel.
Ez itt most a reklám helye: Tóalmás kapcsolódik a kedvenc húsvéti és karácsonyi füstölt tarjámhoz, mert szerintem Ők állítják elő a legjobb minőségben. Már az illatáról is meg tudom különböztetni, így azonnal kiszúrom, ha nem tóalmási a füstölt tarja. Nem olcsó, de abszolút csúcs termék. Erről ennyit.

A beszámoló Fotóalbuma ITT tekinthető meg!

Vissza a főoldalra (katalógus)

az Andrássy kastély
az Andrássy kastély
az Andrássy kastély
az Andrássy kastély

1. kiegészítés: végül is megoldódott a probléma, ezen e hétvégén (2018. 07. 15.) végre meg tudtuk látogatni a kastélyt és a kastélyparkot. Magában a kastélyban nem sok helyiséget lehetett megnézni, azonban a fent jelzett lépcső tényleg nagyon szép volt. A kastélyt egy 30 ha-os park veszi körül, a terület nagy része eléggé elhanyagolt, inkább egy átlagos erdőnek néz ki. A kastély háta mögött található egy rendezettebb rész két tóval. A kastély felől nézve a baloldali egy strand tó, felette canopy jellegű drótkötél csúszópályákkal. A jobboldali tó egy hagyományos parki (?) tó. Figyelem, nem lehet megkerülni, mivel a jobb oldali végén egy csatorna húzódik elég hosszan és nem láttam rajta hidat, ahol vissza lehetne térni a tó partjára.
Összefoglalva: maga kastély (belülről) nem egy nagy szám, de a park miatt azért egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Ha az egész park teljesen fel lenne újítva, akkor az nagyon-nagyon szép lenne. A mostani látogatásról az összes kép a fent a Fotóalbumban tekinthető meg.



















Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése