2014. november 24., hétfő

Magyarország, Keszthely, a Festetics kastély, SzG3


Az utóbbi időben egy kicsit lusta voltam a beszámolók közzétételében, de ennek egyrészt az volt az oka, hogy az év végére egy kicsit elfáradtam, valamint elkészítettem a mozdonyok és vasúti szerelvények fotóalbumait, ezzel végeztem is, csak az újdonságokat kell hozzácsatolnom (a vasút katalógus elérhető a Webcímen keresztül).
Végre sikerült egy kis időt szakítva eljutnom Keszthelyre, ahol Mo. leglátogatottabb kastélya, a Festetics kastély található. Zalaegerszeg felől jövet könnyű megtalálni, mivel pont mellette megy be a főút a városba. A kastély mellett nem túl számos fizető parkoló hely is van, most télen ez nem volt túlságosan fontos. 
A kastély parkját szépen rendben tartják, viszonylag nagy is (bár úgy gondolom, eredetileg talán nagyobb is lehetett). Kellemes meglepetésként a parkhoz csatlakozik egy kiegészítő rész, erről azt gondolom, hogy eredetileg a kastély kertészete lehetett. Itt található egy szép sziklakert, több kis tó, egy kis pálmaház, valamint üvegházak.
A kastélyban több féle jegy vehető meg, egy-egy hely külön-külön is meglátogatható, de különféle variációkban kombinált jegyek is válthatóak, ez így jóval kedvezőbb áru megoldás.
Meglátogatható kiállítások:
- a kastély múzeum
- a Helikon könyvtár
- Kocsi múzeum
- Balatoni Borok Háza
Szerintem tavasszal érdemes ide jönni (nyáron minden bizonnyal sokan vannak) és egy kicsivel több időt rászánni, mint ami most nekem volt.
Vissza a főoldalra (katalógus)

a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély
a Festetics kastély parkja
a Festetics kastély parkja
a sziklakert
az egyik kis tó
a Pálmaház
az üvegházak
a Pálmaház
egy másik kis tó
egy másik kis tó

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése