2014. június 4., szerda

Magyarország, Nógrád, a vár, SzG3


Talán ez a várrom a Budapesthez legközelebb esők egyike (ebben nem vagyok teljesen biztos), mindenesetre könnyű a megközelítése. Vác után néhány km-re balra le kell ágazni és kb 5 km után ott is vagyunk. Figyelni kell a jelzést a főúton, hogy hol kell balra lekanyarodni, mivel nem túl feltűnő. Nem kell az utca végéig elmenni, ez a lényeg. A vár alatt van egy kis parkoló, ingyenes, mint ahogy a vár megtekintése is. Egy kis emelkedőn feljutunk a vár bejáratához. Igazából csak a kapu előtt és után látható falak jelentősek, magában a várban csak némi rom látható, köztük két toronyszerű falmaradvány. Maga a vár területe zömmel csak egy nagy füves terület. Szerintem a várért magáért talán nemérdemes ide kanyarodni, de a közelben jól be lehet hatolni turisztikailag a Börzsönybe, valamint málna érési időszakban pedig közvetlenül az út mellett lehet kitűnő málnát venni a termelőktől (bár úgy hallottam, hogy az utóbbi időben csökkent a termelési kedv).
Néhány szó a várról:
Már a XI. században is állt itt egy kisebb vár (zömmel földvár), de az igazi fellendülés a XV. században jött el. ekkor emelték az öreg tornyot is (ennek maradványa is látható). Járt itt Mátyás király udvari építésze is. A törökök kétszer foglalták el, a kettő között volt egy kb. 80 éves időszak, amikor magyar kézen volt a vár. 1685-ben egy vihar alkalmával bele csapott egy villám az öreg toronyba és felrobbantotta az ott tárolt puskaport. A belső vár gyakorlatilag teljesen romba dőlt. Miután így a vár védhetetlenné vált, gyakorlatilag elhagyták. Ezután a falusiak szorgos munkával elhordták a vár köveit. Csak 1997-ben kezdődtek el a helyreállítási munkák (hogy jelenleg folynak-e, erre utaló jeleket nem láttam). A kilátás viszont pazar a várból! Esetleg még érdemes a faluban található tájházat is megtekinteni.

Vissza a főoldalra (katalógus)












Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése