Gödön található a Huzella kert nevű hely, amelyről kiderült, hogy a budapesti Füvészkert filiáléja. Nemrég erre jártam és megpróbáltam bejutni. A kapu zárva volt és csak egy telefon szám volt megadva, hogy ott kell érdeklődni a látogatás után (ezt mondjuk tudtam, de a remény azért megvolt, hogy hátha éppen látogatók vannak és én is bejuthatok oda. De nem). Sajnos a telefon másik végén nem jelentkezett senki. Így úgy döntöttem, hogy lenézek a Duna-partra, ami ide kb. 100 m-re volt. Mit ne mondjak, nem bántam meg. Egy klasszikus, talán némileg a szocreál Duna-partokra hajazó részt találtam. Volt itt minden: kerékpár út, lapos part napozóknak (talán fürdőzőknek is, de strand táblát nem láttam, de ez senkit nem zavart), stégek, csónakházak, büfé (szerintem korrekt árakkal), játszótér, vízi élet, szóval minden.
El is határoztam, az egyik nap leugrunk ide az unokámmal. Mivel már jó biciklizik egyedül is, elhoztuk a kis kerékpárját, amit a bicikli úton nagyon jól ki is használt. A legjobban a vízpart tetszett neki, kagylókat és kavicsokat gyűjtött, bele tocsogott a Dunába, alig lehetett elvonszolni, amikor haza akartunk menni. Az egyetlen, ami szokás szerint Mo-re emlékeztetett az az, hogy ha a Huzella kert lejárótól (nevezzük így) tovább mentünk északra a kerékpár úton, akkor annak viacoloros kiépítettsége a kanyarban megszűnt. Aki csak a lejárótól nézi, azt hiheti hogy az megy még tovább, nem tudván, hogy kb. 5 m után megszűnik és marad a földút. Vajon ebből ki és mennyit profitált?
Egyébként a Duna-parti életkép megér egy hétvégi látogatást egy jó kis falatozással összekötve!
(egy kis kiegészítés: nem tudom, hogy mások hogyan tanítják meg a gyereküknek a kerékpározást, de nekem van egy jól bevált és egyszerű módszerem: csak azt a minimális segítséget kell megadni a gyereknek, ami szükséges, jelesül én csak mindig a nyakánál tartottam, úgy a gyerekeimet, mint az unokámat, persze csak finoman, ügyelve az egyensúlyra. Ha valakinek nincs problémája az egyensúly érzetével, néhány nap alatt csont nélkül megtanul biciklizni. Azt vettem észre, hogy ha túl sok segítséget kap (pld. botot szúrnak a kis bicikli hátuljába, vagy valami hasonló), akkor a gyerek ezt kihasználja, miszerint stabilan tartják őt és sokkal lassabban tanul meg kerekezni, mivel nem kényszerül rá, hogy pontosan egyensúlyozzon. Nekem ez bejött.
El is határoztam, az egyik nap leugrunk ide az unokámmal. Mivel már jó biciklizik egyedül is, elhoztuk a kis kerékpárját, amit a bicikli úton nagyon jól ki is használt. A legjobban a vízpart tetszett neki, kagylókat és kavicsokat gyűjtött, bele tocsogott a Dunába, alig lehetett elvonszolni, amikor haza akartunk menni. Az egyetlen, ami szokás szerint Mo-re emlékeztetett az az, hogy ha a Huzella kert lejárótól (nevezzük így) tovább mentünk északra a kerékpár úton, akkor annak viacoloros kiépítettsége a kanyarban megszűnt. Aki csak a lejárótól nézi, azt hiheti hogy az megy még tovább, nem tudván, hogy kb. 5 m után megszűnik és marad a földút. Vajon ebből ki és mennyit profitált?
Egyébként a Duna-parti életkép megér egy hétvégi látogatást egy jó kis falatozással összekötve!
(egy kis kiegészítés: nem tudom, hogy mások hogyan tanítják meg a gyereküknek a kerékpározást, de nekem van egy jól bevált és egyszerű módszerem: csak azt a minimális segítséget kell megadni a gyereknek, ami szükséges, jelesül én csak mindig a nyakánál tartottam, úgy a gyerekeimet, mint az unokámat, persze csak finoman, ügyelve az egyensúlyra. Ha valakinek nincs problémája az egyensúly érzetével, néhány nap alatt csont nélkül megtanul biciklizni. Azt vettem észre, hogy ha túl sok segítséget kap (pld. botot szúrnak a kis bicikli hátuljába, vagy valami hasonló), akkor a gyerek ezt kihasználja, miszerint stabilan tartják őt és sokkal lassabban tanul meg kerekezni, mivel nem kényszerül rá, hogy pontosan egyensúlyozzon. Nekem ez bejött.
Vissza a főoldalra (katalógus)
Vissza a főoldalra (katalógus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése